Nagy örömmel és büszkeséggel adjuk hírül, hogy gimnáziumunk igazgatónője országos elismerésben részesült oktató-nevelő munkájáért.
Aki szaktanárként ismeri Kovács Ágnes tanárnőt, tudja, hogy tantárgyai iránti odaadása, szakmai felkészültsége, hozzáértése diákok és tanárok generációinak jelentett és jelent inspiráló példát. Pályájának új kihívása volt az, amikor 2011-ben a Vasvári Pál Gimnáziumban tantestületi felkérésre, biztatásra intézményvezetői pályázatot nyújtott be, és immár harmadik vezetői megbízatását látja el az iskolában. Megújuló iskolai környezet, több új képzési forma, remek beiskolázási mutatók – csak néhány az évtized eredményei közül, amelyekre Kovács Ágnes intézményvezetőként legalább annyira büszke lehet, mint arra, hogy kollégái ajánlásával és támogatásával lett az Eötvös-díj jelöltje.
„Már magának az életpályadíjnak az elnyerése is nagy meghatottsággal tölt el, az azonban még tovább növeli örömömet, hogy éppen egy ilyen, számunkra jeles tanévben, az iskola centenáriumi tanévében kaptam meg ezt az elismerést. Így azt érzem, milyen szép, hogy ráirányul a figyelem ennek a nagy múltú intézménynek a munkájára, arra az elhivatottságra, amellyel a kollégákkal együtt dolgozunk. Hiszen egyedül, nem megy.” – mondta igazgatónő a díj átvétele után.
És, hogy milyen iskolában is hisz az immár Eötvös-díjas pedagógus? Olyanban, mint amilyenről kedvenc tudósa és példaképe, Szent-Györgyi Albert beszélt, amikor így fogalmazott: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.”
Szeretettel gratulálunk Kovács Ágnes igazgatónőnek az elnyert elismeréshez és ahhoz az értékteremtő munkához, amelyet egy ilyen iskoláért és oktatásért végez – immár négy évtizede.
