


Hagyomány már a gimnázium életében, hogy advent idején a tanulók felkeresik a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonát, és karácsonyi műsorral kedveskednek az ottlakó időseknek és gondozóinak. Sajnos a pandémia idején nem jöhetett létre a találkozás, így két év után most december 20-án annál nagyobb lelkesedéssel készültek az ének-zene ás dráma tagozatos tanulók a fellépésre Puskás Bernadett és Tarné Pásztor Nikoletta tanárnők irányításával. A szép dalok, a vidám jelenetek, a megható versek igazán ünnepi hangulatot varázsoltak az idősek szívébe.
Lassan egy évtizedes hagyomány a vasvárisok életében, hogy advent idején a diákok Puskás Bernadett tanárnő patronálásával felkeresik a Csodavár Korai Fejlesztő Központot, és ajándékokkal, karácsonyi műsorral kedveskednek a központ látogatóinak és dolgozóinak.
Így tették ezt most decemberben is. Az ének-zene tagozatos tanulók éneke, és a Diákönkormányzat által átadott játékok, fejlesztő eszközök ismét örömet hoztak a kisgyermekek és a felnőttek számára.
…mert itt minden nap csoda vár!

Már hagyomány a gimnáziumban a Gebri Márta tanárnő által szervezett parlamenti látogatás. Ezúttal dr. Szabó Tünde képviselő asszony segítő közreműködésével valósult meg a tanulmányi kirándulás. A 11.A osztály és a 11.évfolyamos történelem előkészítő diákjaiból álló csoportot Molnár Csaba tanár úr is elkísérte Budapestre.
2022.december 8-án a vasváris diákok Puskás Bernadett tanárnő és Arnóczki Csaba tanár úr vezetésével Budapesten, egy különleges helyszínen, az Eiffel- Zeneházban Puccini: Gianni Schicchi című operáját tekintették meg. Az előadás a Magyar Állami Operaház középiskolásoknak szervezett Operakaland elnevezésű programjának keretein belül valósulhatott meg.
A december 7-én megtartott városi sportgálán több vasvári tanuló is elismerésben részesült a
sporteredményei miatt:
Kriston Ádám 11. B osztályos tanuló- Ju Jitsu diákolimpiai bajnoki címéért,
Gavola Bence 11. D osztályos tanuló a sportlövészet területén elért eredményeiért, illetve
Sitku Panna a 9. C osztályból jó tanuló, jó sportoló elismerésben részesült.
GRATULÁLUNK!


